Szatmár.ro: Kezdjük a legelején. Hogyan csöppentél bele a cicások, s azon belül is a macskamentők világába?
Boglárka: Egyetemista koromban kezdtem el önkénteskedni Kolozsváron egy cicaegyesületnél, mely ivartalanítással, mentéssel, örökbefogadással foglalkozott. A szatmári egyesületet valójában ennek a képére építettem fel. Mesteri után hazaköltöztem, beléptem több állatvédő csoportba, először kutyamentőként kezdtem el önkénteskedni, de láttam, hogy cicatéren is hatalmas hiány van olyan emberekben, akik segítenek. Szatmárnémeti utcáin is nagyon sok a cica, nagyon gyorsan szaporodnak. Sok embernek lelki fájdalmat jelent, hogy mindezt látnia kell, épp ezért sokan etetik ezeket a macskákat, viszont a legtöbb esetben ez nem elég.
Szatmár.ro: És mikor döntöttél úgy, hogy a tevékenységednek hivatalos formát adsz, azaz egyesületként folytatod tovább a munkát?
Boglárka: Tavaly, körülbelül év elején kezdtünk el ivartalanítani és mélyebben foglalkozni a témával Szatmáron, és már akkor láttam, hogy mint magányszemély nehezebb átláthatónak lenni. Ha magánszemélyként kapsz pénzadományt például egy macska ivartalanítási költségeinek fedezésére, sokkal inkább ki vagy téve az olyan támadásoknak, melyek szerint pl. csak hasznot húzol az állatokból. Az átláthatóság érdekében tehát úgy döntöttem, hogy egyesület formájában folytatom a munkát, hisz így mindenki tisztában lehet azzal, hogy az adományokat mire használjuk fel. A másik pozitív hozadéka ennek az volt, hogy egyesületként tudunk szponzorizációt kapni cégektől, a magánszemélyek felajánlhatják számunka a jövedelemadójuk 3,5 százalékát, emellett más egyesületektől és külföldi szervezetektől is kérhetünk segítséget, és persze így már pályázatokon is részt vehetünk.
Szatmár.ro: Hogy néz ki most az egyesület? Hány taggal működtök?
Boglárka: Jelenleg három egyesületi taggal és néhány önkéntessel működünk. Vannak, akik a takarításban és a gondozásban segítenek, mások foster gazdiként, azaz ideiglenes befogadóként szállnak be a tevékenységekbe, van egy dizájnerünk, illetve egy olyan személy is, aki az adminisztratív ügyek intézésében vállal nagy szerepet. Ugyanakkor az ajtónk továbbra is nyitva áll minden olyan önkéntes előtt, aki valamilyen formában be tud szállni a munkába. Szükségünk volna pl. olyan önkéntesekre, akik a közösségi platformokon rendszeresen közzétennének idevágó tartalmakat, cikkeket és adományozással, illetve örökbefogadással kapcsolatos tudnivalókat. Természetesen továbbra is szívesen várjuk mindazok jelentkezését is, akik szívesen lennének fosterek, vagy esetleg a terepmunkához tudnának hozzájárulni, pl. a cicákat befogni, állatorvoshoz hordozni őket, stb. Az sem akadály, ha csak hetente néhány órát tudna ránk szakítani valaki, hisz minden segítő kézre nagy szükség van, munka meg akad bőven.
Szatmár.ro: Hogyan néz ki a csapat egy átlagos napja? Gondolom, mindannyiótoknak van civil állása is, így az egyesülettel kapcsolatos tevékenységekre csak azután kerülhet sor, hogy a napi munkával végeztetek.
Boglárka: Igen, valóban így van. Mindannyian dolgozunk, így csak a munka utáni szabadidőnkben tudunk foglalkozni a mentéssel. Ez általában azzal indul, hogy megyünk, felvesszük a beteg cicákat – mikor egyet, mikor nyolcat -, elvisszük őket az állatorvoshoz. Ha itt végeztünk, megyünk kitakarítani azt a kb. 12 ketrecet tartalmazó karanténszobát, ahová az utcáról befogott macskákat helyezzük el minimum két hétig, hiszen ezek akár ragályos betegségeket is hozhatnak magukkal, melyek a többi cicára is átterjedhetnek.
Szatmár.ro: Kaptok-e lakossági bejelentéseket azzal kapcsolatban, hogy itt és itt gazdátlan macskákkal találkoztak? Vagy van-e egyáltalán kapacitásotok ilyen esetekkel is foglalkozni?
Boglárka: Kezdetben úgy saccoltuk meg, hogy kb. 10-12 cicát tudunk annak rendje és módja szerint ellátni, jelenleg azonban ott tartunk, hogy van kb. 35 macskánk. Önkéntesek hiányában nagyon nehéz a további bejelentéseket fogadni, s mivel a kapacitásunkat már így is bőven túlhaladtuk, jelen pillanatban is csak ideiglenes jelleggel tudunk cicákat magunkhoz venni. A másik szempont, mely ebben a kérdésben döntő szerepű, az a rendelkezésünkre álló anyagi forrás. Mivel a mi készleteink is igencsak végesek, így nagyon meg kell fontolnunk, hogy mire és mennyit adunk ki. Az emberek sokszor úgy gondolják, hogy „Eggyel több vagy kevesebb, nem számít”, de bizony, amikor kevés forrás áll a rendelkezésedre, egy eset is jelenthet kihívást, hiszen az állatorvosi kezelések, vizsgálatok, az ivartalanítás, mind-mind komoly összegeket emésztenek fel. A beérkező adományok függvényében vannak olyan hónapok, amikor többet tudunk segíteni, és sajnos vannak olyanok is, amikor kevesebbet.
Szatmár.ro: Ért-e már az elutasított megkeresések miatt indokolatlan kritika titeket?
Boglárka: Az igazság az, hogy soha senki nem lesz teljes egészében megelégedve azzal, amit csinálsz. Ha ugyanis állatot mentesz, mindig egyre több és több elvárást támasztanak feléd, ami úgy gondolom, nem helyes. Amikor megkeresnek, a legtöbben nem úgy tekintenek rád, mint egy személy, aki a szabadidejét feláldozva segít az állatokon, hanem úgy, mintha az összes cicáról – és persze épp arról is, amelyiket ő találta – kötelező módon gondoskodnod kellene. Lassan kezdjük megtanulni, hogy mindenkinek megfelelni soha nem fogunk tudni, de nem is ez számít. Nekünk az a fontos, hogy annyi macskán, amennyin tudunk, segítünk, találunk nekik otthont, vagy ivartalanítjuk és visszavisszük őket a közegbe, ahol addig is éltek – ezzel pedig lehetőségeinkhez mérten kihatással voltunk a helyzetre.
Szatmár.ro: Ha ki kellene emelned mindazokat a nehezítő faktorokat, amelyekkel nap mint nap szembe kell nézned, melyek volnának ezek?
Boglárka: Az első tényező, melynek e tekintetben óriási szerepe van, az maga az adományok. Nem csak a pénzbeli támogatásra gondolok itt, melyekkel elsősorban az állatorvosi számlákat szoktuk kiegyenlíteni, hanem a tárgyi adományokra is, hiszen mindennek használt tudjuk venni. Ugyanakkor nincs elég önkéntesünk és helyünk sem ahhoz, hogy a mostaninál több cicáról gondoskodni tudjunk. Ha ezekből több lenne, akkor mi is többet tehetnénk e téren. Mindezeken túl azonban kiemelném az örökbefogadás fontosságát is, hisz az örökbefogadó egyszerre két életet ment meg: azét a kisállatét, amelyiket magához veszi, illetve azét, amelyik a megüresedett helyre kerülhet.
Szatmár.ro: Hogyan zajlik nálatok az örökbefogadás? Szoktátok követni a macskák utóéletét?
Boglárka: Ezzel kapcsolatban először is szeretném elmondani, hogy a felnőtt, egészséges cicákat csak az ivartalanításra fogjuk be, azaz az ivartalanítás és a gyógyulási folyamat után visszaengedjük oda, ahol etetve van és gondoskodnak róla. Örökbefogadásra tehát elsősorban olyan cicákat ajánlunk ki, akik valamilyen oknál fogva, többnyire egészségügyi problémák miatt nem térhetnek vissza az utcára, illetve a kölykök, akiknek nagyon nagy az esélyük az örökbefogadásra.
Az örökbefogadás nálunk szerződésen keresztül működik, azaz vannak bizonyos feltételek, melyeket be kell tartaniuk az örökbefogadóknak. Ezek közül talán az egyik legfontosabb, hogy csak benti cicákat adunk, udvari tartásra nem, hiszen sok időt és energiát fordítunk egy-egy cicára, megszeretjük őket, épp ezért nem szeretnénk, ha rövid időn belül valami bajuk esne. Kötelező természetesen az ivartalanítás, és be kell tartani az éves oltás-féregtelenítéseket is, aztán periodikusan igyekszünk őket ellenőrizni, megkérdezzük, hogy van a cica, kérünk képeket, vagy ha időnk engedi, akár személyesen is meglátogatjuk. Sajnos a feltételeink megnehezítik az örökbefogadást, mivel sokan személyes támadásként élik ezt meg, viszont a mi célunk az, hogy az állattartás etikáját és szokásait felhozzuk nemzetközi szintre. Jelenleg úgy érzem, nálunk még ezt nem tudják egyetemesen elfogadni.
Szatmár.ro: Jól sejtem, hogy az örökbeadási folyamatban hatalmas szerepe van a közösségi platformoknak? Mennyire könnyíti meg a munkátokat pl. a Facebook?
Boglárka: Igen, nagyon sok örökbefogadó a hirdetések kapcsán talált rá leendő cicájára. Van egy Facebook-oldalunk, ahova feltesszük a képeket, illetve a legfontosabb információkat a cicával kapcsolatban, majd ezeket megosztjuk több tematikus csoportban is. Kiemelném azonban emellett a partner állatorvosi rendelőket is, melyek rendszeresen ajánlanak minket olyan klienseknek, akik esetleg elvesztették a szeretett házikedvencet és örökbefogadnának egy másikat, vagy egyszerűen csak szeretnének egy társat a már meglévő állat mellé.
Szatmár.ro: Mit gondolsz, mi állhat a város utcáin is észrevehető túlszaporulat hátterében?
Boglárka: Az emberek nincsenek megfelelően edukálva e tekintetben, s talán nincsenek tisztában azzal, hogy a túlszaporulat megállításának ez a leghumánusabb módja. Sokan úgy gondolják, hogy az állatnak ez egy kínszenvedés és egy trauma, holott épp az jelent állandó stresszt egy állatnak, ha ivaros, hiszen így folyamatosan hajtja a fajfenntartás ösztöne. Az udvaron tartott, nem ivartalanított macskák emiatt rendszeresen felkerekednek, viszont ilyenkor baleset érheti őket, összeverekedhet más állatokkal, s talán sosem tér többet haza. Ugyanakkor azt is kevesen tudják, hogy az ivartalanítás megelőz bizonyos, elsősorban a szaporítószerveket érintő rákos megbetegedéseket. Ha tehát a gazdikat a túlszaporulat nem motiválja kellőképp ezen állatorvosi beavatkozás elvégzésére, akkor legalább a cicák egészségét jó volna szem előtt tartani.
Szatmár.ro: Elmondásaid alapján számos nehézséggel kell szembenéznetek az egyesületi munka során. Mi nyújtja mégis a motivációt, hogy minden nap tovább folytasd, amit elkezdtél?
Boglárka: Engem személy szerint elégedettséggel töltenek el ezek a sikerek, úgy érzem, ebben találtam meg részlegesen az életem célját. Amikor az első állaton segítettél, annyira jó érzéssel tölt el, hogy effektív függővé tesz. Utána már nem tudsz nemet mondani, ha látsz egy segítségre szoruló állatot. Ennek persze van egy hátulütője, mégpedig az, hogy az állatvédők néha túl szokták vállalni magukat és néha jobban fókuszálnak az állatmentésre, mint az életük különböző részére. Épp ezért nagyon fontos, hogy minden állatvédő egyensúlyban tudja tartani életét, tudnia kell pontosan, hogy mennyi az elég. Akinek sikerül megtalálnia ezt az egyensúlyt, az egy olyan elégedettséget kap az életében, amit semmi más nem tud helyettesíteni – de szerintem ez nem csak az állatvédőkre, hanem bármelyik önkéntesre igaz. Ettől lesz teljesebb az életünk. Fontos, hogy az emberek különféle szervezeteknél önkénteskedjenek, hisz ezáltal olyan jót tehetnek a világban, amit egyedül talán nem lennének képesek véghezvinni.
Mindazok, akik úgy érzik, hogy szívesen támogatnák a Rescued Cat Society macskamentő egyesület munkáját, pénzadománnyal, macskatáppal, alommal, játékokkal, cicabútorokkal is segíthetik őket. Azt pedig már mondanunk sem kell, hogy az egyesület tárt karokkal fogadja az önkénteseket, a foster gazdinak jelentkezőket és az örökbefogadókat is. A gazdira váró cicákról az egyesület Facebook-oldalán lehet képeket és bővebb információkat találni.
